Amikor kertes házakat kezdtünk keresni nem volt kérdés, hogy egy autó beállónyi vagy zsebkendőnyi zöld fű nekünk nem lesz elegendő. Gyerekkorunktól kezdve más volt belénk kódolva, otthonról hoztuk. Köszönhetjük ezt a vidéki múltunknak, családunknak, gyermekkorunk emlékeinek. Így, amikor találtunk egy 2,100 m2-es telket nagyon boldogok voltunk. Úgy éreztük, itt mindennek lesz elegendő hely, amit csak elképzeltünk. Megteremthetjük a saját kis világunkat és közben egy pici darabot zöldebbé tehetünk ezen a bolygón.

Mivel későn költöztünk és szinte esély sem volt rá, hogy 2021-ben ez a projekt tető alá hozható így nem készültünk fel a tavaszra. Mire megérkeztünk, már fagyott volt a föld, nem lehetett szántani. Ezért úgy döntöttünk, hogy először a metszéseket végezzük el, komposztálókat telepítünk, a mellkasig érő gazt megpróbáljuk felszámolni és egy mini veteményessel indítunk. Magaságyásokat kezdtünk telepíteni, amihez az anyag beszerzés hulladékcsökkentő módon történt. A férjem 2,5 sort fel tudott ásni, a föld egyébként olyan száraz volt, hogy majd beletört az ásó, én a pályaszéléről drukkoltam. Szóval csupán két sorral és 5 db raklap magasítóból készült magas ágyással indultunk el. Először az első szint készült el a magaságyásokban így jelenleg még nem magasak de úgy gondoltuk nem várunk addig, amíg 3-4 sornyi magasítót tudunk menteni, úgyhogy belevágtunk. Lépésről-lépésre építkezünk.

November - június

A mulcsolás elengedhetetlen hiszen nincs az a mennyiségű víz, amivel támogatni tudnánk a veteményest. A levágott, frissen szárított fű tökéletesen megfelel erre a célra. Még nincs mindenhol takarva a teljes ágyás, itt is ahogy haladunk a vágással, úgy egészítjük ki a mulcsot. 

Mit ültettünk? Bálint gazda könyve sokat segített, hogy amennyire csak lehet, már a téli hónapokban felkészüljünk a tavaszra és beszerezzük a vetőmagokat, átgondoljuk, hogy milyen körforgás szerint szeretnénk ezt a kertet művelni ha már szántani nem tudtunk és nincs készen kapott kert rész. A kialakítás a fantáziánkon, időnkön és energiánkon múlik.

Az első lépés a dughagyma és a borsó vetése volt. A borsót folyamatosan vetettük, ahogy időnk engedte. Még télen ültettünk magról chilit és koktél paradicsomot, ezeknek a palántái szépen fejlődtek és május végén kikerültek az ágyásba. Az albérletből a citromfüvet és a petrezselymet tudtuk megmenteni, az is helyet kapott a rozmaring és a kapor mellett. A piacokon beszerzett és a szomszédoktól kapott palántáink: karalábé, zeller, paraszt paradicsom, fás paradicsom, tv paprika, chili paprika. Magról ültettem fehérrépát, sárgarépát, spárgát, sóskát. Meglátjuk mi lesz belőle. 

A mulcsoláson kívül nem avatkoztunk be. Az időjárás folyamatos figyelemmel kísérése egy új fajta ritmust hozott az életünkbe. Ha az időjárás változik, a terveink is változnak. Ha például jön egy vihar igyekszünk menteni a menthetőt, bepakolni az udvarról a törékeny, könnyű dolgokat, kikészíteni az esővízgyűjtőket. Ezt leírni kevés időbe telik de megvalósítani annál több idő. Nem túlzás azt állítani, hogy az életünk teljesen megváltozott. Álmodtunk egy világot magunknak.. és most itt az idő tenni azért a világért. A saját bőrünkön is érezzük a változást. Már kora reggel rettenetesen erősen perzselnek a napsugarak, az árnyék aranyat ér. Amikor 

Viszonylag korán kiültettünk mindent, természetesen szoktatással, tehát először csak kivittük a napra, éjszakára behoztuk a palántákat. Időközben nyíltak sorra a kerti virágok is, az alábbi galériában megtekinthető: 

Lépésről lépésre haladva fedezzük fel a természet szépségét. A következő bejegyzésben az újrahasznosítás témakörében hozok néhány tippet, tartsatok velünk ezen az utazáson. 

Hulladékcsökkentő online konzultáció, mentorprogram: zoldebbbolygo@gmail.com

Facebook csoport & Facebook oldal

Az elmúlt félév életem legizgalmasabb időszaka volt, tele nehézségekkel, küzdelmekkel, veszteségekkel. A pandémia rámutatott arra, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetek egyéni vállalkozóként és mekkora anyagi, érzelmi kockázat feltenni az életem arra, amiben hiszek. Egy Zöldebb Bolygóban. 

A járvány kitörésekor egy nap alatt mondták le az összes felkérésemet, a programokkal teli naptár egyik pillanatról a másikra üres lett. A járulékokat, adókat akkor is ki kellett fizetnem, hiába volt üres a kassza. Több, mint fél év előkészítő munkába került, hogy megalapozzam a vállalkozásom, aminek keretében online marketinggel és hulladékcsökkentésről szóló előadásokkal, zöld edukációval foglalkoztam. Beruháztam felszerelésbe, képzésre, önfejlesztésre, "énmárka" építésbe amikor egy szempillantás alatt kihúzták a lábam alól a talajt. Sokan bátorítottak, hogy vágjak bele de a világjárvánnyal senki nem számolt.

Gyorsan váltottam, de az emberek rettegtek és a cégek nem tudták, hogy meddig tart a járvány, ezért a tartalék előadásaimat sem tudtam megtartani, az online marketingre pedig nem akartak költeni. Maradt a vállalkozás befagyasztása és a sakkozás, hogy hogyan fogom kifizetni a járulékot és az adót? További fél év telt el, munka nélkül, kilátástalanul.

Próbáltam minden erőmmel a Zöldebb Bolygó közösségre fókuszálni aztán megjelentek olyan támadó hangok, hogy úgy döntöttem a saját mentális egészségemet helyezem előtérbe és abbahagyom a tartalmak készítését. A bizonytalanságok közepette nem volt erőm ezerszer elmagyarázni a bizonyítványom, hogy honnan szedem az állításaimat, hogy miért segítek másoknak a háztartási hulladékuk csökkentésében és miért nem teszem ezt 0-24-ben ingyen. Mert nekem is pénzbe kerül az élet, bármilyen meglepő is ez sokak számára. A felhalmozott tudás, a kialakított kapcsolati háló, a befektetett idő pénzbe kerül, minden területen. Időbe telt megértenem, hogy a társadalmunk elvárása a "nekemingyenjár" a "mindenIS". 

A blogon átléptük a több ezer olvasót, de nem volt bennem öröm, ezért abbahagytam az írást és a tartalomkészítést, mert annyi támadást kaptam, amit már nem tudtam befogadni. Azt gondolná az ember, hogy a komment szekcióban az egy ügyért harcoló emberek intelligensen képesek kommunikálni, tanulni egymástól, tudnak egymásra higgadtan reflektálni. Sajnos nagyot tévedtem.

Miért osztom meg mindezt? Mert az utóbbi időben többen írtak nekem hogy "irigyellek, minden szuperül összejött Neked, nincs okod panaszra, látom a Facebookon minden király Nálatok". Persze az utat nem látják, amin idáig eljutottunk... Ne csak a sikert mutassuk meg, hanem az utat is.. :) 

Amikor senki nem jelentkezett online konzultációra, amikor az előadásaimat lemondták, akkor elgondolkodtam azon, hogy szeretnék-e éhen halni? Minden túlzás nélkül. Nulla megtakarítással, nulla támogatással, albérlet és rezsi fizetéssel meddig tudom a családi béke határát feszegetni? Hiába jelentkeztem állásokra, mindenhol túlképzett voltam a korábbi munkáim miatt, túl tapasztaltnak számítottam mert jártam külföldön. Egy év alatt 1500 helyre küldtem el a jelentkezésem de pozitív válasz nem jött sehonnan, negatív is kb. 7-8 helyről. Lett volna lehetőségünk elindulni külföldre, de úgy döntöttünk maradunk. Immár 8. éve döntöttünk a maradás mellett. A férjem bátorításának köszönhetem, hogy még mindig Magyarországon élünk. Ő jobban hitt abban, hogy itthon is át tudjuk vészelni ezt az időszakot, mint én. 

Szóval anyagilag a teljes csőd felé száguldottunk, amikor jött egy lehetőség és úgy döntöttem élek vele. Ennek már több, mint egy éve. Akkor felírtam egy papírra, hogy mit szeretnék elérni egy év alatt, arra koncentráltam, hogy elérjem mindazt, ami a listán szerepelt. 

Most, 28 évesen, büszkén mondhatom, hogy a nyelvvizsga megszerzése után, férjhez mentem, megírtam a szakdolgozatomat, sikeresen államvizsgáztam és a Pro Universitate Juventutis díj mellé megszereztem a diplomámat is. Szociális munkás lettem. (most már tényleg túlképzett vagyok..) Ez volt az álmom, amikor Londonban éltem és sikerült! 

Néhány hét álmatlan éjszakája után a kezemben tarthattam a szakdolgozatomat. 

Jó lett az átlagom és hihetetlenül hálás vagyok a férjemért, aki éveken át támogatott, ebben is ő hitt jobban, mint én. Időközben megtanultam egy új szakmát és a szakdolgozat írással párhuzamosan munkahelyet váltottam, betanultam egy új munkahelyen és ennek köszönhetően sokkal több emberrel tudok beszélgetni a hulladékcsökkentésről, mintha megmaradtam volna a saját mikrokörnyezetemnél. 

A kitüntetés mellé megérkezett az Oklevél is :) 

Rettentően nehéz volt mindent összeegyeztetni és sikerrel venni az akadályokat. Azt gondolom mindennek egy titka volt. A step by step, baby steps avagy lépésről, lépésre, kis léptekkel haladtam előre. Igyekeztem kizárni a külvilágot és az adott napi feladatra koncentrálni. Ez nem mindig sikerült, zajlott az élet körülöttünk de amikor épp elkalandoztam elővettem a papírt, amin a céljaim szerepeltek, erőt vettem magamon és az adott fejezetre, az adott feladatra, az adott célra fókuszáltam. 

Időközben elveszítettem nagyapámat, aki az utolsó nagyszülőként nem érhette meg az örömeimet, sikereimet. Az ismerősi körből is több fiatal és idős ember vesztette életét a járvány miatt. Telt az idő és épp, hogy végre kezdtek helyre jönni a dolgok az életemben elvesztettem az egyik gimnáziumi kollégiumi társamat, aki óriási hatással volt rám a középiskolás évek alatt. Napokig zokogtam a halálhírét követően, egyidősek voltunk. Három hónap telt el a hír óta de még mindig sírok, ha eszembe jut. A legkedvesebb és legderűsebb ember volt, akit valaha ismertem. A mosolya örökre elkísér, pedig nem voltunk soha közeli barátok. Az életével tanított az önzetlenségre, a pozitív hozzáállásra, a sport szeretetére. Az ő halála emlékeztet arra minden nap, hogy addig kell élnünk, amíg élünk. Minden érzelmet meg kell élnünk és szeretnünk kell teljes szívből, mert csak úgy érdemes. A mosolyunk és a kedvességünk pedig mindenkinek jár, önzetlenül.

Az elmúlt években több közeli embert, családtagot is elvesztettem, nem telt el év temetés nélkül, azt hittem "megedződtem már". De az ő halála kényszerített arra, hogy megálljak és átgondoljam, átértékeljem az életem, a döntéseimet. Azt, hogy hogyan élek, mit teszek, mit engedek meg magamnak és mire várok? Mi az az érték, amit adni tudok és kinek szeretnék adni?