Ülök a konyhában és csendben bámulok ki az ablakon. Odakint hétágra süt a nap és ezer tennivalót látok. Össze kell ütni a kapát, kivinni a palántát, meszelni a tyúkólat, előkészíteni a tyúkudvart a csibék érkezéséig, kiültetni a muskátlit ládába. Estig sorolhatnám mennyi a tennivaló egy kertes háznál. Miközben összegzem, hogy a mai napba mi fér bele fizikailag, amit reálisan véghez lehet vinni hirtelen madárárnyékot vélek elsuhanni a betonon. A kimerültségtől a 2. kávéban bízom, lassan térek magamhoz délelőtt. Újranézem a betont, de semmi. Neki látok a benti növények locsolásának, amikor ismét észreveszem az elsuhanó árnyékot. Lassan kapcsolok csak. Itt vannak a fecskék!
Szaladok a padlás feljáróhoz és látom, hogy megérkezett az első fecskepár az udvarunkba. Állok könnyes szemmel és nagymamámra gondolok. Az imolai háznál több lovat is tartottak a nagyszüleim. Gyerekként, a forró nyári napokon gyakran mesélt róla nagymamám, hogy hol, hogyan tartották az állatokat. Az egyik lovukat Fecskének hívták, mert éjfekete volt. 6 éves lehettem, amikor az udvarban lévő fecskefészekre mutatott egyszer nagyim és azt mondta: a fecske a háznál áldást hoz, ahol fecske fészkel, ott békességet lelsz.
Így esett, hogy, amikor otthonkeresésbe kezdtünk - ide kattintva olvashatod mi indított el az úton - és ennél háznál ezernyi fecske ült a vezetéken a hosszú útra készen, tudtam, hogy megérkeztem oda, ahol áldást és békességet találok.
Hulladékcsökkentő online konzultáció, mentorprogram: zoldebbbolygo@gmail.com
